Ebben a percben

Sziasztok!

Nehezen szántam rá magam erre a bejegyzésre, de itt vagyok. Sokáig vártam, hátha más lesz, de most kinek is akarok hazudni? Magamnak teljesen felesleges, igazából már az elejétől kezdve tudtam, csak próbáltam szépíteni a dolgokat.

Egyszer hagytatok ennyire cserben, hat éve. Azt hazudtam a mai napig, hogy nem is emlékszem rá, elfelejtettem, megbocsátottam mindenkinek, pedig nem. Minden napjára emlékszem a májusnak. Még az illatok is itt vannak bennem, gyűlölöm. Nehéz volt nektek is, nem tudtatok hogy közeledni, mit mondani, tenni, hogy nekem jobb legyen, néhány próbálkozás után pedig egyszerűen homokba dugtátok a fejeteket, már aki próbálkozott egyáltalán. Senkit sem hibáztattam, egyetlenegyszer sem tettem szóvá, még csak utalni se utaltam rá. De okkal nem tartom a kapcsolatot némelyikőtökkel, ha buszmegállóban meglátom inkább várok fél órát, mert egy levegőt is képtelen vagyok szívni vele(tek) anélkül, hogy olyat ne mondanék, tennék, amit megérdemelnétek.

Egy ember volt, aki a tanácstalansága ellenére is mindig itt volt és most is itt van. Nem érdekli, mekkora árat fizet azért, hogy velem van, és azzal, hogy miattatok hazudok, őt is becsapom. Amit nem érdemel meg. Az ember nem azért ad, hogy azt folyton visszakapja, de mikor nagyon nagy szüksége lenne a segítségre, akkor valami kicsikét vár. Azt hittem, jó ember vagyok, jó embereknek adok magamból. De hetek teltek el, és már nem tudom azt hazudni, hogy majd fogtok jönni. Mert tudjuk, hogy nem. Most sem haragszom rátok, egyszerűen mérhetetlen csalódottságot érzek, ha rátok gondolok. Mert hiába titkoltam hónapokig dolgokat, már tudjátok, és ezek ellenére sem tettetek semmit.

Egyetemről is jött pofon most, elég nagy, közöny olyanoktól, akiktől nem vártam. De kárpótolnak olyanok, akik kellően vigyáznak rám ott, hogy ne fájjon a veszteség, ami némely 'barát' elengedése jelent most.

Tisztábban látok, eddig féltem, most viszont minden egyszerűbb, hogy tudom, kikre nincs szükségem tovább, mert csak ellopják a türelmem, időm, tenni akarásom.

Lehet irigykedni, mert egyetemre járok. Senki keze nem volt lekötve a jelentkezések során anno. Én tudom, hogy ez mivel jár nekem.

Lehet irigykedni a kiállítások miatt, szintén én tudom, hogy ezért én most mekkora árat fizetek vissza.

Mindezekhez ott próbáltok marni, ahol nemhogy ellenség nem, de egy barát soha nem tenné. Inkább örüljetek, hogy olyan családban élhettek, ahol mindenki él, nem kell aggódni a munkahely miatt és a seggetek alá van téve minden. 

Átléptünk egy olyan világba, ahol mindenkinek megvan a maga baja, nehéz.... de néha nem árthat a gondolkodásnak, ha nem folyton E/1-ben, hanem E/2-ben álltok a másikhoz. Minden egyszerűbb lenne.

Fel fogok állni, ezt örököltem. Nem fogok ágynak esve várni a csodára. Tudom, hogy mindennek két oldala van, és ennek is megtalálom a fényesebbik  oldalát.

Az a baj, hogy nehezen szeretek meg embereket, de ha egyszer sikerül, akkor még nehezebben válok el tőlük. Viszont, meghoztam egy döntést, amitől visszalépni nem fogok, túl makacs és büszke vagyok ahhoz.