2013. március 7., csütörtök

Kiállításról

Sziasztok!
Úgy illik, ha már felvetettem a kiállítást, akkor emlékezzek is meg róla legalább egy bejegyzés elejéig. Először is, a legfontosabb, nagyon köszönöm mindenkinek, aki el tudott jönni a megnyitóra, illetve később megnézi a képeket. A fenti montázs ízelítő azokból, amiket a barátaimtól kaptam és túlélték az estét és a másnapi négy órás vonatutat haza. Szeretem, hogy ennyire szeretnek és tudják, mit szeretek utánuk:)
Ők:)
Órákat tettek meg, hogy velem lehessenek, még most is kiráz a hideg és érzem azt a -sírni tudnék, olyan boldog vagyok, hogy itt vagytok- érzést, amikor az ajtóban megláttam őket. És akik telefonon hívtak, később találkoztunk... senki nem hagyott magamra, aki tudja, mit jelent ez nekem. Olyan kép sajnos nem készült, ahol mind rajta vagyunk... de ha becsukom a szemem, látlak benneteket. Tudom, hogy egy ritka kincs tulajdonosa vagyok általatok.
Várni akartam ezzel a bejegyzéssel, amíg leülepszik bennem az egész, hogy reálisan lássam magam és a helyzetem. De rájöttem, hiába várok rá, mert most is ugyanolyan zavart vagyok, mint akkor. A fáradság még most is ugyanúgy elnyom és a zavartság, csak most már némi üresség érzet is vegyül hozzá. 
Pokoli nehéz volt a kórházzal összehangolnom a dolgot és utólag egyáltalán nem is értem, hogy sikerült. Nem biztos, hogy újra be merném vállalni, iszonyat erőt vett el belőlem és félek, a kiállítás is látta ennek kárát. Még most sem sikerült helyreráznom magam sem fizikálisan, sem szellemileg. Igazából fáj minden egyes alkalom, amikor a saját esendőségemmel találom magam szembe. Az, hogy nem kaptam esténként sírógörcsöt a kimerültségtől és a tehetetlenségtől, Anyának köszönhetem. 
De... kezdjük a kiállítási előkészületekkel. Előző nap kipakoltunk Thubbal mindent, órák munkája, amin mindig meglepődöm. Vívtuk a harcot a damillal, centikkel, ugráltam a székeken, csomóztam, újra csomóztam, földhöz vágtam... aztán a kávé ereje új lendületet adott, most már csak ferde az egész, de már a falon van. Ekkor éreztem büszkeséget először, amikor körbenéztem és még a felpakolás is a mi -kesze-kusza- kezünk munkáját dicsérte.
Még pakolás előtt sikerült megbeszélnem egy találkozót a Nyugatiba Anitámmal, aki végül a csütörtök esti fagyhaláltól is megmentett a szobájának kényelmes zugának átadásával. Amíg mi pakoltunk Thubbal, ő okosodott helyettem is, majd késő délután szedtük össze egymást (egy apró tipp a nem minden nap Bp-en járóknak, ha találkozót szervezel, SOHA ne egy Sparhoz vagy egyébhez tedd! Lehet, h kisvárosban egy van belőle, de nagyvárosban öt házra jut egy.... )
Átbeszéltük az éjszakát, a debreceni albérletes idők hangulata szinte a bőröm alá kúszott, vagy négy órát aludtam. Másnap (vagyis már aznap jócskán) rohanás vissza az utolsó simításokat elintézni, Thub másodszor is felszedett, hogy el ne tévedjek. Innentől viszont nagyon el van mosódva minden, mintha öt perc alatt letudtuk volna a fél napot..... már félhomály volt, amikor az ajtóban unokatestvéremet megláttam vőlegényével, akkor fejbe vert a tudat, hogy sehol nem tartunk, az idő viszont nagyon itt van. Szerintem ez lett az első vállalható kép rólunk, ekkor már a megnyitót magam mögött tudtam. Nyugodtabb voltam.
Azután húgom is megjelent Ramival (aki a hivatalos fotósnak lett kinevezve, a képeket Ő készítette nagy többségben, ezer köszönet érte Ramcsikám!!). Tesóm hozott utánam még néhány képet, azokat is felraktam, anya küldött pogácsát (csakis egy anyának juthat eszébe, hogy még ezt is küldjön, sose lehet tudni alapon!). Vicus megnyitotta az estét, mi mondtunk néhány tőmondatot, amit én igyekeztem mellékmondatos formában előadni, nem nagy sikerrel. Amire még emlékszem, az Zsuzskám, ahogy a nyakamba veti magát. Úgy szorított, mintha egy csoda lennék, mosolyogtam az anyukájával a lelkesedésén. Húgom is megölelgetett, hozta magával a család érzetét a mozdulattal és itt éreztem először, hogy bőgnöm kell. Elengedett, én körbe néztem és láttam azt a sok embert, aki élvezi a látottakat, élvezi a társaságot, a helyet, Helga, Jankuli és Tomi is úgy olvadtak be Noival, Anitával a képek közé, hogy kicsit olyan érzésem volt, mintha őket is a bőröndömben hoztam fel magammal. Olyannyira, hogy a Helgától kapott kölcsön karkötő is majdnem rajtam maradt.... jajj, nagyon szép volt! Imádtam, azt is:)
Senki nem tudta, hova tűntem... most elárulom. Megkerültem a teaházat, szemerkélt az eső, sötét volt már és sírtam. Haza telefonáltam, két szipogás között megköszöntem anyának nem csak az elmúlt napokat. Felnéztem az égre, apának is megköszöntem, azután visszamentem a melegbe. Beszélgettem a vendégekkel, amíg végül csak mi maradtunk, páran.
Az albérlethez visszaérve megkaptam az "ünnepeltnek jár" vörös borom, megittuk, én kicsit megint beleszaladtam a saját csendességembe. Gondolkoztam gondolatok nélkül... nem tudom máshogy megfogalmazni. Aludni Jankuliéknál aludtunk, három órát, a többit pedig hazafele a vonaton. 

Sok emberrel megismerkedtem, barátaim barátaival, családjával. Rengeteget beszélgettem azokkal, akikkel államvizsga óta keveset találkoztam. Ezek alapján még egyszer végig vinném így a februárt, ahogy végig vittem. Főleg, hogy tudom, tapasztalom, most is itt vannak nekem, amikor ismét elöntött a fáradság és ugyanúgy vigyáznak és szeretnek, ahogy mindig is tették. 
Jucuskám, Angi, Zsolti, Kriss, Mesikém, Szilvus, Cica... nem tudtatok eljönni, mégis olyan volt, mintha első sorban állnátok Helgáék mellett, mert elég volt a telefonban hallani a hangotokat, látni az üzeneteiteket... 
Nagyon szeretlek benneteket!  Köszönöm, hogy vagytok.


2013. február 9., szombat

alkotási para és egyéb

Sziasztok!
Idén érdemben nem osztottam meg rajzokat, ennek az elsődleges oka a február 22-ei kiállításom, amire mindenkit szeretettel várok! Minden fontos infó a mellékelt meghívón, gyertek! :)
Nagyon sok tervvel láttam neki a munkának, sajnos annál több gond-kő gördült elém, de azt hiszem, így is vállalható lesz a meglepetés rajzok száma. És még néhány "hosszú még az éjszaka" napom van az alkotásra.
A kiállítás után fogok egy összegzést írni, nagyon tanulságos már most, és érzem, hogy a java még hátra.
(...)
Már most nem győzök elég köszönetet mondani anyukámnak.... a sírás kerülget, ha csak az elmúlt pár nap fejetlenségére gondolok, egyszerűen nem tudom, miként képes ilyen higgadtan, határozottan és célorientáltan cselekedni úgy, hogy közben ezer fele szakad ő is. Képtelenség leírni, mennyit segített hirtelen, amiről azt hittem kisujjból kirázom, hát nem. Köszönet a barátoknak, akik ugyanúgy készülnek velem a kiállításra, mint ahogyan én. Fordítanak, ami a kiállításon bemutatott illusztrációkhoz kerülnek majd felhasználásra, kereteket hajkurásznak nekem, s mert a fülem egy baleset óta finnyás a fülbevalókra, most a tökéletes darabot keresik a számomra legalább arra a másfél órára :) Most kicsit úgy érzem, kihasználom a türelmüket, soknak érzem magam, de percek alatt tudják eloszlatni a fejemben a köd zűrzavarát. És akkor újra látom magam, meg a célt.
S ilyenkor látom, mennyire is szerencsés alkat vagyok. S mikor már természetesnek venném őket, akkor kapom meg a leckét, h ne tegyem. Karácsonykor elsumákoltam egy kezelést, nem lettem érte megdicsérve, nem is vártam egyébként. Most lesz pótolva, elégé szükségét is érzem, ámbár amikor közölte doki, hogy a szabad hete kizárólag a kiállítási hetem lesz, legszívesebben nyakon szúrtam volna magam. Ott ültem a székben és csak pislogtam a hülyeségemen.... s haza érve nem tudtam sírni, pedig egész végig azt akartam. Sőt, már ott a wc-ben elbújva rákezdeni. De a buszon hazafele mindenképpen, ám a veszett nagy büszkeségem nem engedte, h sírjak. Bekönnyeztem ugyan, ismerős arcokat amúgy se láttam, de francnak se volt kedve a bűzben szipogni a szakadt bőrülésben. Mire haza értem meg már az egész olyannak hatott, mintha csak álmodtam volna. És tudjátok mi volt a legérdekesebb az egészben? Elmondtam a barátaimnak a kórházi hírt, és a két végletet kaptam válaszul. A- utazok azonnal és addig aludj egyet B- sok sikert mindenhez.
Mindkét verzió után bőgtem, persze más okból. Sem szóban, sem írásban eddig nem részleteztem, mivel jár számomra egy kezelés, most sem teszem. De nem üdülni megyek, nem az ebéd miatt, és nem is ismerkedni. Valószínűleg nem írtam le elégszer, nem mondtam el annyiszor, h akikkel napi rendszerességgel találkozom, tudják, mit jelent nekem a rajz, s hogy ez a pesti kiállítás mekkora lehetőség lehetne a számomra. S akkor válasszak. Mindkét helyen ott leszek, mosott szarként, de megcsinálom. Ne kérdezzétek, hogyan, mert még nem tudom ebben a percben, de meg fogom csinálni. 
Találkozzunk a kiállításon, s ha kicsit kába leszek, ha sokat nevetek, vagy sokat sírok, tudjátok be az örömömnek :)



2013. január 11., péntek

Délben

Sziasztok!
Novemberi és decemberi rajzokból válogatva írok egy bejegyzést most. Minden egyéb infót a képről megtaláltok a facebook oldalamon, gyertek, ha még nem tettétek, s nézzétek meg őket.
Direkt nem készítettem éves összegzést, terveket erre az évre december utolsó napján itt a blogon. Helyette összeírtam magamnak mindent, amit szeretnék véghez vinni, külön cetlikre s felfűztem őket egy madzagra, kitettem egy minden nap jól látható helyre a szobámban. Most, hogy pötyögök nektek, szemem sarkából is látom őket :) Jó, ha az embernek vannak céljai és kitartása hozzá, minden más meg szerencse kérdése.
A látszat ellenére, néha a csípős nyelvemre csomót kötök. Ilyenkor hajlamos vagyok homokba dugni a fejem, hiába tudom, hogy ezzel önmagamnak okozok rengeteg feles kört. A konfliktuskezelésem noname embereknél igen hatékony, de teljesen más lapra tartoznak azok a kapcsolatok, amelyeket éves múltra tudok visszavezetni. Nem kezdek el csöpögő idézeteket másolgatni, meg youtubés linkeket beilleszteni :) (ezért hoztam a rajzokat, helykitöltésnek, helyettük. :D)
Kicsit fáj most, kicsit még kóválygok a szobák között teendőt keresve, mégis hihetetlen nyugalom vesz körbe jelenleg. Nem a letargikus nyugalom, inkább a felszabadító. Ismerem a gyengeségeimet, sokszor mondok inkább magamnak nemet, minthogy mást megbántsak, akit szeretek. S aki szeret, azért sokáig elmegyek. Mert  nehéz engem megszeretni.... tudom.
Azonban, mindig eljön egy olyan pillanat, amikor nem lehet tovább halogatni fontos döntéseket. Mert nemcsak az álmaidba másznak bele, nemcsak a közérzeted mérgezik meg nappal, de olyan mélységekbe elránt, amiből szabadulni pokoli nehéz. Amikor már másokat bántok meg, más miatt, amikor a saját kegyes hazugságomnak beállított szavaimba ütközöm újra és újra, akkor nincs tovább. Mintha elfogyna az út a lábad alatt, toporogsz, körbe és körbe forogsz.
Nehéz megválni valakitől, aki évekig melletted volt és mindent tudott rólad, akit a barátodnak tartottál. De nem tudok mit kezdeni az irigységgel, rosszindulattal. Hiába éreztem szeretetet, elmúlt és a helyét addig ismeretlen idegesség vette át. És ez az új érzés bennem is elindított valami rosszat, amire nem vagyok büszke.
Szeretnék hinni mindabban a sok jóban, amit a barátaim tartanak rólam. Hinni akarom, hogy olyan jó ember vagyok, amilyennek ők megismertek, aki az egyszerűségével megmarad az emlékezetben, olyan szépnek akarom látni magam, amilyennek ők lefestenek. Megmaradni heves, forrófejű és makacs embernek, ezek a negatív értékek nélkül nem tudok létezni. Akarok büszkének lenni alázattal. Elnyerni tiszteletet és megbecsülést. Akarom a sikert, eredményeket, munkát, szerelmet, boldogságot. És mindezt azokkal átélni, akik nem irigykedve gratulálnak egy kiállításhoz, akik nem csak akkor sietnek, ha sírok és titkon örülnek a bánatomnak, de a boldogságomtól gyomorgörcsöt kapnak. Akik hosszas monológ után annyival köszönnek el "remélem veled minden ok."
Igen, velem mint mindig, minden ok.

Szép napot mindenkinek, melankólia táram ezennel bezárt:)
~Ena



2012. augusztus 3., péntek

august

Sziasztok!
Talán, ha egy képpel kezdem, megenyhítem a fagyos szíveket, amiért így elhanyagoltam a blogot. Ne haragudjatok, igazából türelmem nem volt hozzá, ill. túl sok dolgot írhattam volna le, amit (utólag biztos nem bántam volna meg, de ha feljöttem volna, mindig emlékeztetett volna arra, amit nem akarok). 
Szóval, a nyarat szerencsésen átrajzoltam. Voltak megrendelések, azokat nem mindet digiztem, néhánynál annyira kevés volt a határidő, hogy még postára adás előtti fél órában is azt csináltam.
Ez a lepkés kis pihentetés rajz volt a babák-családi képek között. Mutatok róla még két képet:)
Viszem kiállításra majd, noha ajándéknak készült. Lesz egy párja is, valamikor. Mérete A/4, sárga kartonra készült.
Mutatok a megrendelésekből is valamit, ha már említettem:
Egy hét részes sorozat első három darabja, mind A/4-es méret. Azóta elkészültek, sikeresen meg is érkeztek a gazdájához:)

Nem volt unalmas az elmúlt két hónap sem. Rosszakaró levéltől kezdve, kiállítási lehetőségen át, tegnap még egy szülinap is belefért és a többi...
Ez pl a kiállításra készült, ha emlékeztek, ennek már van egy párja régebbről:
A/3-as méret. Kostovától már itt szintén említettem a Hattyútolvajokat. Na, végre sikerült megszereznem az első regényét is, A történészt. Stílusában hozta az elvárt terjengős Kostovát, maga a téma nem nagyon hatott meg, DE a tudományos megközelítése annál inkább. Szerintem évekig járta az elfeledett levéltárakat Románia, Magyaro, Töröko., Bulgária stb.... helyein, hogy lemásolhasson szövegeket és felhasználhassa a Karóbahúzóhoz. Igen, vámpíros sztori, de szerencsére semmi tvájlájt szaga nincs, sőt, azt kell mondanom, hogy a tinik és vámpírsztorik kedvelői között biztos nem lesz siker, kerüli a hatásvadász húzásokat. Ezért is bírtam elolvasni.

Kaptam egy kiállítás lehetőséget is, az első (és eddig egyetlen), amit nyugodt szívvel mondtam vissza. Szerencsére augusztusra elígérkeztem közelebbi helyre, több képpel. Mikor jött a felkérés, gondolkoztam hogyan oldjam meg, egy rajzos baráttól kértem hallgatási segítséget, aki rögtön tántorított is el, mutatott néhány oldalt és kommentet attól, aki kérte a képeket. A legkevesebb, h azt írom, ledöbbentem teljesen. Nem hittem el, tegnapig, h ilyen létezik és tényleg tőle származnak a bejegyzések (amiket nem szeretnék közre adni, a bloghoz méltatlan lenne, még úgy is, h folyton háborgok és néha kritikán aluli a megnyilvánulásom). Tehát tegnap, szerintem várta, hogy szülinapom legyen és úgy mart belém, vagyis volt rá próbálkozás. Mivel reggel már úgy keltem fel - s ezen 24 óra elteltével sem akarok változtatni -, h megszüntetek nagyjából minden kapcsolatot rajzos oldalakkal, mert amennyi szemetet, irigységet onnan kapni, látni, nem hiányzik. Mostanra már nevek nélkül tudok munkákat összekapcsolni alkotókkal, szelektív lesz a látásom facén is. A ráérős rosszindulatra nincs szükségem, egy nyugodtabb évet akarok most magamnak ilyen téren, s már említettem, egy-egy kiállítás nem igazán tud olyan szinten meghatni, hogy bárkinek is a seggnyalója legyek egy életen át hálából. Arról nem is beszélve, h az örökös másolat VS kreatív elme harca már olyan szinten lerágott csont,h az említésére falat tudnék akarattal bontani. Nehéz lehet megérteni,h a megrendelésekkel nem a kreatív elmédet szolgálod, hanem a számláid rendszeres befizetését... erre nem is szánok több szót.
Foglalkozom a magam dolgával, saját oldalammal és azzal a néhány alkotóval, akikkel tényleg érdemes. A többit pedig meg se fogom látni idén. Meglátjuk egy év múlva mennyire lesz ez a taktika sikeres:)

Hamarosan pedig KV koncert Pesten!!!! Remélem tudok menni, aznapi dátum rémlik valami miatt, de jelenleg lövésem sincs,h mi miatt... remélem nem valami visszavonhatatlant ígértem valakinek, tuti kiszaladok a világból.

Jók legyetek, valamikor jövök még:)
Ena




2012. június 17., vasárnap

Éjszaka a kisvárosban

Sziasztok!
Kisvárosom egy éjszakáját fogom bemutatni, h érezzétek, miért vagyok oly' mérhetetlenül büszke lakóira, azok önzetlenségére és messzemenő szeretetére.

2012. június 14., csütörtök

A nő a 18. század társadalom tükrében (Amanda Foreman – A hercegnő című életrajzi könyve alapján) /szakdolgozat


1. Bevezetés

Szakdolgozatom témájának választásában döntő szerepet játszottak azok a szemináriumok és kurzusok, ahol a 17–18. század kosztümös filmjeiről, művészetéről és a kor életszemléletéről esett szó. Érdeklődve figyeltem az egymást követő korszakok meghatározó diskurzusait, a változásokat implikáló erőket, amik az emberek gondolkodására és mindennapjaira is hatást gyakoroltak. Ez a távoli múlt bizonyos vonatkozásaiban (például:  hétköznapi élet, társadalmi nemi struktúra és intézményei, irodalom és társművészetei) megmutatja különleges szépségét és izgalmát.
Dolgozatomban kiemelkedő szerepet kap Amanda Foreman A hercegnő című életrajzi regénye, amely a 21. század értékrendjével közelíti meg a 18. századot, a mai értékeket, normákat magyarázza bele egy olyan világba, ahol a szeretet teljesen mást jelentett, mint ma. Éppen ez a különös értelmezői helyzet mutathatja meg számunkra a 18. század idegenségét, amit Amanda Foreman nem tud elfedni. Ma szeretet alatt a másikkal való együttérzést, megértést érthetjük, a Foreman által elemzett korszakban ez a gyengeség jele volt, amely érzés gyengeségét és múlandóságát tekintve nem lehetett rá építkezni.  A regényes életrajz szerzője pszichológiai perspektívából értékeli Georgianát, és ezzel egy időben magyarázza is cselekedeteit olyan formában, hogy az a mai olvasóban együttérzést váltson ki az asszony iránt. Ezzel akarja védeni őt, tévedéseit pedig olyan módon magyarázni, ami belőlünk megbocsátást vált ki. Georgiana hamar szembesült a ténnyel, hogy férje igényeit képtelen kielégíteni, nem tud fiút adni a hercegnek, beteges játékszenvedélye pedig adósságokba kergeti. Noha meghatározója a Whig pártnak, nőként csupán kiegészítője lehet a férfiak által uralt világnak, s itt is csak alárendelt szerepben létezhet. Barátnője és bizalmasa, Lady Elizabeth Foster (a későbbiekben Bess) viszonya Georgiana férjével megmutatja a szerelmi háromszögek és a szeretők intézményének elfogadottságát a korabeli társadalomban. Ezzel egy időben mutatkozik a függési kényszer is a herceg, a hercegnő és Bess között, ami a regény végével sem látszik oldódni. Georgiana fiúgyermek utáni vágya mellett láthatjuk, milyen módon élik meg az anyaságot a gyermeküknek életet adó asszonyok, ha a babát maguk mellett tarthatják, s milyen kapcsolatot ápolhatnak azokkal a gyerekekkel, akik nem a törvényes házasság keretein belül fogantak. A regényben hangsúlyozott szerepet kap a divat, melynek meghatározó alakja a hercegnő, ötleteivel és újításaival. A muszlinruhát például ő hozta divatba Angliában francia hatásra, ahogy a történeteket elbeszélő miniatűr tárgyak merész beépítése a méteres hajkoronába is nála mutatkozott először. Terhessége alatt testvérével kísérleteztek az állapotos nők mindennapi viseletét átformálni. Színdarabok, versek, álnéven női sorstörténeteket feldolgozó írások szintén köthetők a hercegnőhöz.
A közösség véleményét nagyban formáló újságok kedvelt témája a hercegi család, s Foreman könyvének lényegi sajátsága, hogy ezekből a cikkekből és a magánlevelezésekből bőségesen emel be részleteket, majd azokat magyarázza szubjektív hangvétellel, keserűségben, magányban és meg nem értettségben mutatva meg női szereplőit.

Írásom középpontjába a szerelemről való gondolkodást, férfi és nő viszonyát, magának a nőiségnek a megélését állítom. Számot vetek a 17–18. századi családalapítás hagyományával, az anyaság és a feleség szerepének megélésével, ismertetek olyan udvarlási szokást, amire egy egész kultúra épült, művészeti ágakat, amik e hagyományt őrzik és kiszolgálják, társadalmat, amiben nő és férfi szerepe meghatározott struktúrában létezik, és szerelemfelfogást, amit a korunkbeli ember olykor megmosolyogva, olykor megdöbbenve figyel.
Michel Foucault történeti áttekintő írása, A szexualitás története I. – A tudás akarása olyan átfogó képet ad a 17–18. század intimitásának őszinteségéről, ami számot vet a bujaságban megélt gyönyörről, a hatalom irányítási kényszeréről, ami kontroll alá kívánja vonni intézményi rendszereivel az élvezeteket. Ebben az időszakban összetett szerelemértelmezés uralkodik, ami a franciáknál bontakozott ki a galantériában, a plaisir és az amour sajátos fogalmi keretében. Mindezekkel párhuzamban fogom vizsgálni, hogy milyen Franciaországból indult tendenciák honosodtak meg Angliában, s azok milyen irányt vettek az angol társadalomban. Ehhez lesz segítségemre a Niklas Luhmann Szerelem – Szenvedély (Az intimitás kódolásáról) című kötete, ami a szerelmet irányító tetszés művészetére, a hódításokra, és a viszonyok jellegére mutat rá.
A szerelem és házasság nem feltételezik minden esetben egymást ebben az időszakban. A házassági berendezkedés fontossága, a közösség előtt megélt férj- és feleségszerepek a nemiségben és utódnemzésben teljesednek ki. Látni fogjuk, mennyire meghatározó lesz a fiatal lányok nyílt bemutatkozása a társadalomban és az első bálozás intézménye, hogy a későbbiekben a családjuknak, és önmaguk számára hasznos házasságra tehessenek szert, a kérőkkel nyíltan folytatott egyezkedések, rang és anyagiak figyelembe vételével. Claude Dulong könyve, A szerelem a XVII. században dolgozatom ezen fejezetéhez ad segítséget, illetve a már említett Amanda Foreman – A hercegnő című életrajzi regényének elemzése, amelyben egy szerelmi házasságra tett kísérlet, majd annak teljes bukása jelenik meg. Liktor Eszter – A testre vetett tekintet tanulmánya átfogóan láttatja a szépség kultuszát, valamint a házasság és anyaság szerepkörének megértéséhez is hathatós segítséget fog nyújtani.
Az anyaság megélése erőteljesen köthető a házasság intézményéhez. Ezáltal bontakozik ki egy nő mind nőiségében, mind pedig a társadalom és férje oldalán betöltött szerepében. A terhesség és a szülés, illetve a csecsemőgondozás a korabeli orvostudomány és emberkép perspektívájából is sajátosan körvonalazódik, amely témák elemzésemben is meghatározók. A gyerekek nemükből adódóan eltérő neveltetése alapvetően hat a 18. században a szocializációban, amire Rousseau és Locke neveléselméleti elvei a felvilágosodásban különösen erős hatást gyakoroltak, s amelyek mentén Amanda Foreman Angliában játszódó életrajzi regénye is jól olvasható. Elisabeth Badinter A szerető anya írása pedig olyan átfogó tudással segíti majd munkámat, ami az anyai szeretet megkérdőjelezett ösztönjellegére mutat rá.
Végül összegzem, hogy mindezek milyen módon jelentkeznek az eltérő művészeti ágakban, mint például a botrányirodalomban, a festészetben a zsánerképek műfajában, vagy éppen a végletekig menő karikatúrákban a korabeli újságok világában.

2012. június 9., szombat

Ál(lo)amvizsga

Sziasztok!

Régen jelentkeztem, bár mentségemre szóljon, akkor rajzzal jöttem :)
Szeretném minden barátommal, ismerősömmel, jó és rossz ellenségemmel tudatni, sikeresen leállamvizsgáztam!!! A szakdolgozatom jeles, államvizsga jeles, innentől pedig egy hétig a hűtött borom mellől jelentkezem esténként. (nem szeretem a pezsgőt, de lesz bontva az is, mégiscsak megérdemlem)

Hazafele jövet, jónéhány pohárka bor után, késő éjjel, mégis hiányérzetem volt. Talán a stressz tette, az azt követő megnyugvás, a bor, a lányokkal töltött nap személyesen vagy telefonon keresztül, anyukám hangja a telefonban, aki még nálam is jobban félt, elsírtam magam. Két óriási hullámvölgyem volt az egyetem alatt, mind a kétszer passzívra akartam tenni magam, de aztán mégsem tettem és örülök neki. Bár az utóbbi annyira elszívta minden erőm és időm, hogy nem tudtam máshogy megoldani, mint néhány tárgy átcsúsztatását kivitelezve  tavaly ilyenkor Köszönet azoknak a tanároknak, akik emberileg hozzájárultak ahhoz, hogy ez ne jelentsen több gondot a kelleténél. Tudom, hogy ezt nem olvassák, miért olvasnák... de akkora köszönet jár azoknak az orvosoknak is, akik figyeltek rám és lehetővé tették azt, hogy ott lehessek a barátaimmal, velük élhessem át a szakdolgozattal járó problémákat, a gyorsított menetben lepörgő vizsgákat, a halálra paráztatott államvizsgát. Azokkal lehettem, akikkel szerettem volna az utolsó pillanatokat is átélni. Bármilyen csodánál többet ért ez nekem. Azokról a barátokról beszélek most, akikkel valahogy sikerült az első napokban összefutnom az Aud.Max-ban beiratkozáskor, akikkel a szerk.specen botlottunk egymásba (már ezért megérte felvenni-ha másért nem is-). Mindenkinek kívánok ilyen barátokat, mint amilyeneket én nyertem, jobb ember lettem, ez teljesen biztos A sok buszozást, órák közötti beszélgetést, büfézést, könyvtárazást, kávézást, mignyon vadászatot, tárgyfelvételt, zh-ra készülést, vizsgákra hangolást, kolis-albérletes szülinapozást, együtt sütést-főzést-vásárlást.... mindent megőriztem magamnak. Benneteket :)
Hazudnék, ha azt írnám, minden tanárt a szívembe zártam. De hogy némelyiket megkedveltem, nem is... inkább megszerettem. Olyan szerethetővé tudták tenni önmagukat (még mindig tisztelet a kivételnek), hogy azzal kicsit a tárgyat is elfogadtam, bármennyire is hülye voltam némelyik részéhez.
Lehet teszek fel a szakdogámból részleteket, én nagyon szeretem a témát és mondanom sem kell, a témavezetőm is úgy lett választva, hogy abból sírás ne legyen. Túlteljesítettem (írásban), mint amire számoltam, hála neki.
A legnagyobb köszönet természetesen anyukámé, bármekkora klisének is hasson. Lehet,h én ültem le, én seggeltem be és mentem el vizsgázni és ezért lett meg idővel minden, de ha nincs az a támasz és megértés, amit töretlenül adott nekem, biztos,h elvéreztem volna. És persze apukám, aki mindig eszembe jutott, amikor azt hittem, nem lesz ez így sehogyse jó. Az utóbbi napokban rengeteget álmodtam vele, tudtam, hogy nem lesz baj a héten. Olyan nagyon büszke vagyok rájuk, hogy megtanították, milyen is embernek lenni, küzdeni és nem feladni. Hogy bármekkora is a fájdalom, amit érzek, az el fog múlni, csak szorítsam erősen a fogam. Bárcsak itt lett volna, hogy lássam az elégedettségét. De majd holnap viszek neki virágot, most nyílik a rózsája :)

Oh, és természetesen a hagyománynak sem tudtam ellenállni, a szökőkutas pancsoláson is átestem :D Imádnivalóan jéghideg volt a víz, kavicsos az alja, és algás, h szörfözni tudjak. Mennyei érzés volt, aki egyetemet választ mostanság, és még nem tudja mit és hol, szívből ajánlom a Debreceni Egyetemet. (természetesen a magyar szakot, ha már haza is beszélhetek) A szökőkút államvizsga után felbecsülhetetlen :) Néhány kép bizonyíték gyanánt:



Jövök majd rajzokkal, szépen sorjában, ahogy felvettem-veszem a megrendeléseket. (Igen, mostantól jöhetnek) 
Továbbra sem hiszem el, h ez a valóság, s nem pedig egy álom, én pedig az első éves tárgyaim egyikére készülök éppen vizsgaidőben :)) Lehetőleg nyelvészetből valamire, fájjon csak jobban a szívemnek :D

Csóközön minden kedves barátnak, ismerősnek, aki őszintén itt volt velem az évek alatt. Azoktól pedig, akik emberileg meghasonlottak kérném, takarítsák át a blogokat követő listájukat, és töröljék a Rule-E-t. Kölcsönös szívesség, én se olvasok mást, vagy kelleténél több (bulvár)szemetet, más se olvassa azokat a gondolatokat, amiket azoknak szánok, akiket tényleg becsülök, netalántál kedvelek. Sokakkal ellentétben, én nem tudok második esélyt adni, ha csak nekem nem hiányzik az ember. Önző dolog, de részemről belefér.

Jó nyarat, vizsgázóknak kalappal!